„A jó idők rossz szokásokat...”

6601

Megdöbbentő bölcsesség ez.  Gyerekkoromban mennyit hallottam, hogy „jódolgában azt se tudja, mit tegyen”, avagy „jódolgában nem bír magával”.

Akkor mondták, mikor bárki, - viszonylagosan kielégítő, vagy biztonságos/igen jó anyagi, társadalmi, családi körülmények között élve -, letért a helyes útról, megmagyarázhatatlanul felelőtlenül viselkedett. 

Maga a magyar szólás tökéletesen leírja a lényeget: a körülmények által elkényesítve, elkényelmesedve tetteivel kockáztatja mindazt a jót, ami körülveszi. Vagy elhessegeti a veszteség veszélyét, „őt nem érheti semmi baj, hiszen eddig sem érte semmi rossz”; vagy egyszerűen eszébe sem jut bármilyen negatív kimenetel. És a tettre mi a jellemző? Semmiképpen nem jócselekedet, legkevesebb, hogy önmagát veszélybe sodorja, de gyakran másokat, akár legfontosabb kapcsolatait is. 

Ez a jóllét veszélye? Igen. Mondhatjuk, hogy különösen erős jellem, kitartás, tisztánlátás szükséges ahhoz, hogy elkerüljük ezt a csapdát.

Nade, térjünk át a másik helyzetre. Amikor életünkben „rossz idők” jönnek. Mondhatjuk, ez bizony MOST van, idestova már egy esztendeje. Persze, volt, amikor „rossz passzban” voltunk, azt hittük, annál rosszabb már nem is lehet. Eddig.  Most minden eddiginél nehezebbé vált az életünk, sok család került nagyon nehéz helyzetbe. 

Elképzelni sem tudtuk, hogy velünk is megtörténhet. Bizarr, furcsa – ám, mégis élünk. Kibírjuk, ki kell bírnunk. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben, csak reméljük, és mindig csak reméljük, és újra, meg újra csak reméljük, hogy végre, vége lesz. 

És ebben a mélyre húzó helyzetben ott van a segítőkészség, az összefogás, az odafordulás. Ismeretlen emberek támogatnak ismeretleneket. A durva, szennyes elvadult világban mégis kinyílnak a szeretet virágai. 

Ami fontos, ne szégyelljünk kérni, odafordulni, mert ott a forrás a másik emberben, a többiekben. Túl fogjuk élni. Legyünk egymásnak. Ez a legfontosabb.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is."

(Arthur Schopenhauer)