Mire vársz?

...ugye kérdezték sokszor tőled is...? Például, amikor gyerekkorodban megálltál az ajtóban, mert valami hirtelen eszedbe jutott, s haladéktalanul végig kellett gondolnod ? bár talán az egész család rád várt.

Vagy az iskolában, amikor mint egy lassított film, szinte megdermedve ültél, mert hirtelen egy másik világba kerültél át, ahol nem volt szigorú tanrend, zord tanerők, elmulasztott házifeladat ? csak te, és valami különös, másik dimenzió.

És mégis. Az a másik világ, s az, amiből átléptél ? nagyon hasonlított egymásra.

A való világodban voltak biztos pontok: felkel, majd lenyugszik a Nap; apa elmegy dolgozni; anya megfőzi a vacsorát; télen hideg van, nyáron pedig meleg; ha hideg van, fűtünk és felvesszük a meleg ruhánkat; ha éhesek vagyunk akkor eszünk; ha rosszak voltunk, akkor összeszidnak bennünket, ha jók voltunk, akkor pedig jön a dicséret. Ha jó lesz a bizonyítvány, akkor büszkék lesznek ránk; a rossz gyerekek beszélnek csúnyán; a cigi káros az egészségre (de azért titokban megpróbáljuk, amúgy nagylányosan a tükör előtt); vannak családi ünnepek, amikor elmegyünk egymáshoz; ismerjük az unokatestvérünket; legalább havonta elmegyünk a nagymamához és a nagyapához, ha kell segítünk nekik ? s örömmel fogadjuk az ajándékot, amire összespórolták a pénzüket. Lehet, hogy nem túl lelkesen, de segítünk a házimunkában, még a szemetet is levisszük. Felnézünk szüleinkre, amire apu azt mondja, hogy ne, azt magunk sem tennénk meg.
Van, ami rossz, amit csak rossz emberek csinálnak, és van, ami jóravaló dolog. A bűnöző rossz ember. Még az illetlent sem illik megtenni.

Miért nem mozdulsz, mire vársz?

Arra, hogy a kibillent rend újra visszaáll, a kiborított puzzle-darabkák hirtelen összerendeződnek ? hogy abból újra ez lesz, hogy a fókuszpontok ismét fénylenek, hogy az igazság újra azzá válik; hogy a fehér újra fehér lesz, a fekete pedig legalábbis sötét. Hogy a világítótornyok újra irányt mutatnak; hogy a szép újra szép lehet, hogy nem mocskolják csak azért, mert a fényét nem viselik el.

Arra, hogy újra értéke lesz a szónak, hogy lehet büszkén, tartással élni. Hogy őseink emléke ismét iránytű lesz, hogy ideje lesz a szónak, és súlya annak, aki mondja.

Ámen.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is."

(Arthur Schopenhauer)