Szokták mondani, amíg az embernek élnek a szülei, addig gyermek marad. Aztán jön a felnőttéválás időszaka. Amikor már nem kérdezik meg tőled, hogy kisfiam/kislányom, mikor ettél? Nem vagy fáradt? Sápadtnak tűnsz...

Amikor már elcsendesedik a vidék, elhalkulnak a város zajai és lassan álomba fordul az élet, Te is fordulj kissé befelé. Keresd meg azt a zugot otthonodban, mely a legnagyobb békét adja, finom, puha takarót teríts magad köré, tedd a legkedvesebb párnádat fejed alá, s hunyd be a szemedet. Lazítsd el magad.

Faluról származom. Ez meghatározza a világhoz való hozzáállásomat, környezetemmel való kapcsolatomat. 

Több, mint negyven éve Budán lakunk, egy társasházban. Ha van, aki emlékszik még az társasházkezelős időkre, tudja, hogy az IKV végezte az állami tulajdonban álló lakóépületek kezelését. A bennlakó bérlő (ez volt a szocialista idők jellemző lakhatása, a bérlakás), még a vízcsapot sem csináltatta meg, várta, hogy majd ?állambácsi? megteszi ezt. Nem érezte magáénak igazán sem a lakást - szűkebb környezetét -, sem a tágabbat, a lépcsőházat, a padlást-pincét. S még távolabbra, az utcát sem... az országról ne is beszéljünk. Ez a szemlélet akkor sem változott, amikor a bérlakások magántulajdonná váltak.

Anyukám júl. 26-án volt 89 éves. Hálistennek, egészséges, szellemileg tökéletes állapotban van. Mi is a titok? Valamikor azt mondta édesapámnak, hogy ő száz évig akar élni. Apám erre azt válaszolta, hogy: Fogsz is, mert te szeretsz élni.