A mai ember, erőteljesebben talán a 1. világháborútól kezdve, keresi önmagát, keresi az utat a Felsőbb Hatalomhoz, kutatja azt, van-e egyáltalán valaki-valami rajtunk kívül, teremtett-e a világunk, vagy ?csak úgy?, mindenféle anyagi folyamatok következtében létrejött, s fejlődik (vissza?) a maga útján.

Amikor az ember/emberiség léte veszélybe kerül, amikor a kisemberúgy érzi, hogy kiszolgáltatott a magasabb hatalomnak, hogy dobálja a sors, életének alakulása már nem rajta múlik - keresi az okot, az eredőt, a forrást. A kérdések feltétele az első lépés; egyre több a miért?.  A háborúk értelmetlensége, az elszenvedett gyász, fájdalom, bűntudat és szenvedés, a kiszolgáltatottság előhívja a felsóhajtást: ?miért hagyja az Isten? Ha valóban van...? Igen, ebből nagy vallásfilozófiai viták lángolnak fel újra és újra.

Anyukám ? idén már 90 éves ?, mondja, ha valami nem sikerül teljesen, egy utolsó lépés hiányzik a befejezéshez: félcsavar, ennyi kellett volna még. 

Mire nyitsz ki? Mire nyitod ki magadat? Mit engedsz be?

Felkészültél rá?

Ami történik az életedben, az megtervezett avagy váratlan dolog? 

Szokták mondani, amíg az embernek élnek a szülei, addig gyermek marad. Aztán jön a felnőttéválás időszaka. Amikor már nem kérdezik meg tőled, hogy kisfiam/kislányom, mikor ettél? Nem vagy fáradt? Sápadtnak tűnsz...