Végre. Már az utolsó napokban igen nehezen tűrtem a maszkot. Állandóan elfelejtkeztem róla, a kapuból kellett visszamennem, hogy magamhoz/magamra vegyem: ez biztos jele volt annak, hogy erre már nincsen szükség. Végre. Már az utolsó napokban igen nehezen tűrtem a maszkot.

Állandóan elfelejtkeztem róla, a kapuból kellett visszamennem, hogy magamhoz/magamra vegyem: ez biztos jele volt annak, hogy erre már nincsen szükség.  Nem volt könnyű időszak. A kényelmetlenség mellett a légszomj, a kommunikációs nehézségek. Szemüvegesként a lépcsőn lefelé haladva koordinációs zavart okozott, a párásodásról nem is beszélve. Nem elég, hogy nem láttam, a hallásomat is zavarta, egyértelműen kiderült, mennyire fontos a hallás-értésben a látás szerepe. Mintha az egyik érzékszerv csökkent értékű működése a másikat is blokkolná bizonyos mértékben. És, rádöbbenhettünk, milyen fontos is a „szájról olvasás” a hallás, a megértés során. Az arc nagy részének eltakarása gátolt abban, hogy valóban, biztonsággal felismerjem ismerőseimet. Próbáltam a jeleket beazonosítani, hogy eldönthessem, valóban ki is áll mellettem. Nehéz feladat. Elvileg, úgy gondolná az ember, hogy a szemek elegendő iránymutatást jelentenek, de ez nem így volt. Érthetővé vált számomra, miért is ennyire hangsúlyozott a muszlim világban a nőknél a szem sminkelése. Hiszen átveszik a kommunikáció nagy részét az erőteljesen kiemelt szemek. De nem szeretnék ehhez hozzászokni. Nálunk, a mi kultúrkörünkben igen nagy szerepe van az arcnak. A grimasznak, ahogyan szájunkkal lefelé, felfelé biggyesztünk, a szájsarkakat le-felhúzzuk, és ezernyi módon, ezernyi érzést fejezünk ki, adunk át.  A beszéd maga szorult most háttérbe. A hangsúlyok elmosódtak, többször kellett visszakérdeznünk, próbáltuk a szavak konkrét jelentését meghallani, a rafinált értelmét nem fogtuk föl. Vissza akarom kapni és visszaépíteni furfangos hangsúlyainkat, a metakommunikáció csodálatos jelzéseit, látni és hallani és érteni az egész embert, nem csak száraz szavait. Teljességében akarom megmutatni mindazt, amit mondani akarok, s megérteni, amit a másik nyújt felém. Nem a mi világunk a szemek sávjára bekorlátozott szűk értés. Mi megérteni akarjuk egymást, a jelentés teljességében – és ez így legyen.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő