Egyik este megszólított az addig a polcon rakosgatott DVD, a Demona – Angelina Jolie filmje -, és pillanatok alatt „besodort” a történet. Közben néha megállítottam a filmet, hogy ne veszítsem el gondolataimat.
Él valahol, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, túl az Üveghegyen… Demona, a Tündérkirálylány, tele életörömmel, szeretettel, gondoskodással, odafigyeléssel. Tele jósággal, életvággyal és naivitással. Hatalmas gyönyörű szárnyaival repdes világok között, ahol tud segít, kedves szóval, örömmel, simogatással.
És egyszer csak ebbe a tündérvilágba betoppan egy Embergyerek. A Tündérlány és az Embergyerek összebarátkoznak, majd szerelem lobban a szívükben. És telnek az évek, felnőtté válnak, a Tündérlányból gyönyörű Tündérkirálynő lesz, az Embergyerekből pedig Férfi.
Az Emberférfi egyre többet van távol, már egyre kevesebbet van tündérszerelmével, a szomszéd embervilág uralkodójának udvarában lenyűgözi a hatalom.
Az embervilágnak útjában van a tündérvilág, s leginkább Demona, aki varázslatos erejével (melynek forrása legendás angyalszárnya), tekintélyével útját állja a betolakodóknak. S az embervilág ura, az emberkirály kimondja vágyát: Demona szárnyát kellene lenyesni, levágni, akkor hatalomvesztett lenne, s a tündérvilág védtelenné válna. Aki ezt megteszi neki, annak adja hatalmát, királyságát.
És Demona szerelme, a Férfi – elkápráztatva a lehetőségtől -, vállalja a tettet. Meglátogatja szerelmét, elkábítja szép szavaival, a szerelem édes illúziójával, s amikor Demona elalszik a szeretett férfi mellett, az levágja szárnyait.
A szárnyaszegett Demona magához térve összeomlik, majd erőre kap, s a bosszú angyalává válik. Az áruló, a Férfi, elnyeri jutalmát, az emberek világában király lesz belőle…
(A történet még folytatódik, pozitív lesz a vége, de Demóna egyedül marad – bár egy gyermekkel.)
S nézzük, mi mindent üzen ez a történet:
Van egy lány, akinek életébe megérkezik a szerelem. Telnek az évek. A naív álmodozás, boldogság helyét egyre inkább felváltja az egyedüllét érzése. A nő nem akarja tudatosítani magában – magával -, hogy a Férfi már máshol jár, más érdekli, a kinti világban akar király lenni. Ehhez viszont meg kell fosztania szárnyaitól a nőt. Egyrészt, ha nincs szárnya, nem tud elrepülni, másrészt, ha szárnyaszegett, akkor a földhöz/röghöz van kötve.
A Férfi kalandozik, járja a világot, idegen udvarokban megpihen, s a Nő, ha nincs már szárnya, akkor csak vár, csak vár, csak vár…
Ha nincsenek szárnyai, nem repdesnek a felhők között, nem láthatja mekkora a világ, nem találkozhat más teremtményekkel, s nem tudhatja, mi is történik odaát.
Ugye milyen ismerős is ez? Elszürkül az élet, szárny nélkül él az, aki előtte angyal volt, megkeseredik, bosszúszomj, negatív érzelmek váltják fel a boldogságot.
Ugye szinte halljuk: …majd lenyesem én a te szárnyaidat!”, …majd adok én neked repkedést!…
Igen. El akarják venni a szárnyainkat. Hogy ne tudjunk repülni. És nem csak párkapcsolatainkban, megtörténik ez (gyakran) baráti, munkatársi, családi viszonylatainkban is. Azt akarják, hogy elveszítsük hitünket, tudásunkat, képességeinket, azt a csodát, ami mi magunk vagyunk.
Amikor a biztonság illúziójában szendergünk, lelopják rólunk szárnyainkat, vagy orvul levágják, azzal a tervvel, hogy ők majd azzal repülni fognak. Hát nem.
Ez az én szárnyam, hiába illesztik magukra, nem lesz az jó nekik, nem fog hozzájuk passzolni. Nem fog rajtuk, nekik működni. Mert az enyém.
S elmondom a titkot neked, amit a szárny tolvaj nem tud: én tudok másikat növeszteni. Még sok-sok szárny lehetősége bennem van. Levágtak már többet, de én újra megnövesztettem, s a tolvaj nyomában ott bizonyosság, a karmikus üzenet: Idegen tollakkal ne ékeskedj… Mert nem lesz neked könnyű a repülés…
dr. Varju Márta