76. szám

Legyél a HÍD!

Hideg van kinn, december. Természetes, mégis szokatlan. Emlékszem, gyermekkoromban nem volt ritka a mínusz 20 fok sem, méteres hórakás borított be mindent. És most, annyira nehezünkre esik ez a nullát felülről megközelítő hő(???)mérséklet? Pláne, ha mínuszba megy át, mintha csontig hatoló zimankó lenne.
Kisebb a tűrőképességünk? Elkényeztetett bennünket az időjárás alakulása? Biztosan ott van mindkettő, és ki tudja, mi még.
A sok történés, stressz, trauma megviselt bennünket. A járványban elszenvedett veszteségek lesújtóak voltak – barátok, családtagok mentek el, sokszor méltatlan körülmények között; egzisztenciák omlottak össze. Amit megéltünk, az korábban elképzelhetetlen volt. Távolságtartás, maszk, karantén – a pánikbetegek száma brutálisan megnőtt. Generációk, akik mindenhatónak képzelték magukat, akik számára a szabadság alapjog volt, ismeretlen a „nem szabad”, „tilos”, a korlát – pillanatok alatt omlottak össze. Kiderült, mennyire gyenge lábakon áll a látszólag magabiztos, hányaveti „enyémavilág”. Tizenöttől harmincasokig – elvesztették sokan lábuk alól a talajt. Kétségbeesetten keresték/keresik a kapaszkodót – de nem látják a mintát. A fiatalkor lázadása, a „régi”, az „öregek” elutasítása megszokott jelenség – ám mindeddig ott volt az ifjak körül a felnőtt társadalom biztonságot nyújtó védőhálója, az érettebb generációk – a társadalmi/történelmi kríziseket is viszonylag stabilan kezelő – tapasztalt bölcsessége.
Ám most, mindenki borult. Nincsen olyan család, mely nem élt át veszteséget. És olyan dolog történt, melyre szintén nem számíthattunk – háború Európában, sőt, mellettünk. Hiába keressük a biztonságot.
Mindez nyilván nem tudatosult bennünk. Nem láttuk, hogy nem csupán önnön életünk biztonsága dőlt össze – de elvesztettük fontos szerepünket, a fiatalabbak számára sem tudunk már igazán stabilitást nyújtani. A gyerekek tanácstalanul és rémülten élték meg mindezt, szerencsés esetben pánik nélkül – ámde félelemmel és bizonytalansággal. A fiatalok helyzetét már említettem.
Ami igen érdekes, hogy ebben a pár évben a leginkább erősek a legidősebbek. Sokat tapasztaltak, sokat megéltek, s többségük bölcsen szemléli az eseményeket.
Nos, tőlük kell tanulnunk, róluk példát venni. Kössük össze a két generációs csoportot, legyünk mi a HÍD. Töltsenek mind több időt együtt. Nemcsak azért, mert az idő véges, és ha elmennek, nagy idők tanúi köszönnek el – hanem azért, hogy tapasztalatukkal, tartásukkal a túlélők mintáját adják át, hagyományozzák mindannyiunknak.
dr. Varju Márta alapító főszerkesztő