86. szám

Meddig és mit engedsz?

Igen, meglehetősen szenvedélyes vagyok, kimondom a véleményemet. Nemrég több kerületi FB csoportba felírtam egy hegyvidéki pékséggel kapcsolatos tapasztalatomat. A jó kenyér számomra fontos. Emlékszem még a nagymamám kemencében sütött kenyerére, illatára, ízére, színére, ropogós domójára.
Tehát, sok évtizede próbálgatok kenyereket, sajnos, a „legremekebb”, „lekovászosabb” leg-leg másnapra vághatatlnul kökemény. Ja, vagy penészes. És, ezeknek nem használ az egyébként kiváló kenyeres-zsák sem.
Aztán, találtam egy jó terméket, csodák-csodája min. 1 hétig ehető, élvezhető! Aztán, változott a kenyérke, kívül fekete, belül rágógumiszerű lett. Tehát, gyorsan megsütik, de át nem. Visszavittük, kicserélték, többször. Ez a pékséglánc máshol is árul, több üzletük van, pl. a Bikás-parknál szombaton, a piacon a régi, megszokott minőségben lehet kapni. – Máshol sütik, mondják.
Megelégeltem a hiábavalóságot, s felírtam a pékség fb oldalára, és több kerületi csoportba is tapasztalataimat. És ez az, ami igazán érdekes. Volt, aki javasolta, költözzek másik kerületbe (ismerős? költözz külföldre, ha nem tetszik a…), volt, aki biztosított arról, hogy ő mindennap ott és vele soha; volt, aki felszólított, hogy máshol adjam ki frusztrációmat, miért kell ezzel egyáltalán foglalkozni?
Stb, stb.
Úgy gondolom, hogy nagyon fontos.
Ne hagyd – semmilyen szinten sem -, hogy megetessék, hogy „megetessék” veled azt, ami nem alkalmas arra, amire való. Hogy szépen, apránként hozzászoktassanak, hogy neked az is jó; hogy te csak fogd be a szád, mert különben a „zöm” rádugrik…
Ne hagyd. Tudod, kicsiben kezdik.
Ne engedd.
Ne add alább.
Ne hagyd, hogy először csak a kicsit rossz legyen neked még jó; aztán már a tűrhetetlenért se szólj; hogy csak kicsit rúgjanak beléd, aztán majd jöhet a keményebb ütés is…
Ne hagyd. Szólj, jelezd időben.
Hogy tudják, hogy figyelsz.

dr. Varju Márta
alapító főszerkesztő