75. szám

Beköszön az ősz, lassan a tél

Mi vár ránk?
Azt hittük, már nagy meglepetés nem jöhet az életünkbe, és mégis, mennyi minden.
Ebben a lapszámunkban – anélkül, hogy egyeztettünk volna erről -, legtöbb szerzőnk a hagyományokról, a generációs örökségről, a közösségek teremtő és formáló erejének szükségességéről írt. Mintha egyetlen írásfolyamba csatlakozna mondanivalónk.
Meglepően láttam, olvastam a beérkező írásokat, és megerősített abban, hogy a Világukban történtek legtöbbünket ugyanúgy érintik.
Keressük a támasztékot, a cölöpöket; kutatjuk, hogy miként felelhetünk meg ennek a Nagy Kihívásnak, és egyáltalán, hol rejlik a KULCS?
Honnan meríthetünk erőt, energiát, s hol találunk a megoldásra? Valósabb, ha azt írom: hol találunk rá ÚJRA a megoldásra.
Vissza kell nyúlnunk gyökereinkhez. Rátalálni Generációs Hőseinkre, akik úgy álltak helyt életükben, hogy példát mutatnak számunkra is. Nem az a lényeg, hogy háborús hősök legyenek, nem kellett kimagasló teljesítményt mutatniuk. Nem. A Mindennapok Hősei is mutatják az utat. A helytállás, a fennmaradás mintáját. Lehet, a Generációs Hős egy anya, aki a nehéz élethelyzetben is kitalálta, miként tudja ellátni gyermekeit, etetni az éhes szájakat, óvni-védeni őket a sors megpróbáltatásaitól. Valaki, ott a generációs múltban, aki büszkén volt az, aki – vagy napról-napra küzdött a fennmaradásért.
Ami a Generációs Hősben mindig ugyanaz, hogy EMBER tudott maradni. A Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia© egyik alappillére a pozitív HŐS felkutatása életünkben, akihez visszatérhetünk, mintát – és sokszor vigaszt – találva.
Hiszen ott őrizzük őt is génjeinkben, önmagunkban – a képesség, a tehetség, a Bírom/Megoldom mintáját.
Javaslom, keress olyan tárgyakat, melyekhez generációs energia tartozik, tedd élettered részévé.
Nemrégen hoztam fel vidékről, szülőfalumból (nem jön a számra a szülőváros elnevezés) 2 kanapét, melyet ott használtunk, szeretettel. Mindkettőt üknagyanyám csináltatta 1870-ben, fiának a lakodalmára. Hihetetlen, mennyire beleillik a térbe mindkettő, egyik az oktatónkban foglalt helyet, másik a nappalink része lett. Mindkettő olyan, mintha mindig itt lett volna, velünk. Érzem a több mint évszázados energiát, azt, hogy velem vannak, erejüket, energiájukat. Azt, hogy az AKKOR és a MOST egyidőben történik, nincs elkülönülés. Csak Egység. Együtt.
dr. Varju Márta alapító főszerkesztő