77. szám

Mennyi is három év?
Gondolkodtatok-e azon, kinek az életében mekkora súllyal bír az a 3 év, amit karanténban töltött a világ? Minap tűnődtem rajta, amint beszélgettem szülőkkel gyermekükről, arról, milyen változást tapasztalnak nála a COVID-bezártság óta.
Segítő szakmában dolgozók megerősíthetnek abban, hogy az elveszett, pánikos, szorongó gyerekek száma ugrásszerűen megnőtt. A változás szinte minden gyermeknél érzékelhető. A reakció – bár egyéni -, mégis általános. Tanácstalanság, nem tudtak mit kezdeni magukkal, feszültség, általában hiperaktivitás – néha lebénultság, szinte apatikus befordulás -, kérdések, elveszettség. És jó, ha a szülő képes volt stabil támaszt nyújtani csemetéjének.
Egy 60 éves felnőtt életének mekkora része a 3 év? És egy harmincasnál mi a helyzet? Ugye, nem volt könnyű, de volt más, sok-sok év, melynek „normalitása” valamelyest biztonságos mentális támaszt nyújthatott. De egy gyerek, akinél életének fele volt a három év, vagy harmada, ő milyennek látja mindazt, ami vele történt? Hiszen életének fontos részét adta az eltelt „vészterhes” időszak. Más súly, más hangsúly. Mondhatjuk, hogy egy kilencéves gyerek életének harmadát bezárva töltötte, elzárva a szociális kommunikációtól, érintéstől, társaktól, játéktól – az élettől.
Mintha egy hatvanéves ember életének 20 évét karanténban, szorongásban töltötte volna… Mert az arányok ezek! Mennyire ijesztő és megdöbbentő!
Hogyan lehet ezt feldolgozni? Jótékonyan elfelejteni? Hogyan tudunk ezeknek a gyerekeknek segíteni?
A segítő hivatásban dolgozók szerepe erősen megnőtt, ugyanígy a pedagógusoknak is fokozottan kell/ene figyelniük arra, mi lesz ezekkel a generációkkal…
Milyen maradandó nyomot, mekkora változást hagyott bennük mindaz, ami történt?
Visszaadja-e nekik a világ, a társadalom valaha azt, amit elrabolt tőlük?
És mit tehet a család? Apa, anya, a nagyszülők? Lehet-e pótolni a biztonság, a bizalom, a hit elvesztését? Mit mondjunk nekik? Hogy normális és természetes volt, ami történt? Avagy azt, hogy soha többet? Merjük bevállalni a választ?
Mi lesz velük? Mi lesz velünk?
Csak a szeretet. Az egyetlen megoldás, az egyetlen út. Ezt adhatjuk anélkül, hogy kockáztatnánk a hazugságot.
A szív tiszta, őszinte erejét, amihez mindig visszanyúlhat, amiben nem fog csalódni.
dr. Varju Márta alapító főszerkesztő