93. szám

Mennyi félreértelmezése van ennek a szónak. Amikor azt mondjuk, „hálálkodik” valaki, van ennek negatív felhangja is: szervilis módon megalázkodva, feladva önmagát hálálkodik valamilyen adomány miatt.

Mi lehet az oka annak, hogy el akarják koptatni, sőt, évtizedekig koptatták a hála szót? Lehet, azért, hogy valódi jelentése eltűnjön.

Hála…

Igazából arról szól, hogy nagyra értékelünk valamit, amit kaptunk. Elönti szívünket-lelkünket, eláraszt az érzés: „köszönöm”.

Igen, a hála maga a köszönet. Hogy kaphattam, hogy érezhetem, hogy betölthet az érzés. Valamilyen adomány jutott nekem, melyre akár számítottam, akár nem, részese lehetek. Lehet ez fizikai, érzelmi, lelki, de szellemi, mentális jellegű is.

Egy érintés, egy ölelés, biztató pillantás. Dicséret – de tanító szigor is.

Apropó, szigor: milyen érdekes, hogy általános iskolából, gimnáziumból, és több egyetemi tanulmányaimból is azok az oktatók, tanárok maradtak meg bennem leginkább, akik „szigorúak, de igazságosak” voltak, ahogy mondani szoktuk.

Korunkban, amikor az a trend, hogy dicsérgetni és simizni kell mindenki fejét – bármilyen teljesítményt is nyújt –, az építő szigor megbecsülése eltűnőben van. Pedig, az üres dicséret semmit nem ér. Nem épít, nem tanít. Őszintén hálás vagyok mindazoknak, akik határozott, tanító szavaikkal irányt és mintát mutattak számomra. Minőséget, etalont.

Nehéz ma már a hálára rátalálni. Én őrzöm magamban a hálát mindazokkal kapcsolatban, akiktől kaptam: Sors, Jóisten, Univerzum, Édesapám, Édesanyám, nagyszüleim, nagynénéim, egy-egy távolabbi ismerős (tanító szavakat adtak nekem), tanítóim, tanáraim, barátaim.

És hálás vagyok mindazoknak, akik a mindennapok kihívásai közepette szeretetet sugároznak felém. Tele vagyok hálával azok felé is, akik hálát sugároznak felém, köszönve azt, amit én vagyok képes nyújtani számukra.

S így, összekapcsolódik a hála-áramlás, a szeretet valódi sugárzása, és átölel Bennünket.. Lgyen ez Mindnyájunk szívében.

Legyünk hálásak azért, hogy vagyunk egymásnak.

Áldott Ünnepet!