Készülődünk. Zilált lelkünk pihenni vágyik … majd akkor, végre, végre lazítunk …,majd akkor
megfürdünk a szeretetben, jóságban; abban, hogy adunk, és hogy kapunk.
Mióta is vágyunk rá? Tavaly éreztük ezt utoljára? Vagy egy régi-régi vágy bukkan fel
így, Karácsony tájt? Mikor vált a befogadás, örömvárás-hajszolt, széteső, vásárlási lázzá? A csillogó tekintetből mikor lett kapkodó fáradt
pillantás? Állj meg egy pillanatra. Engedd le a vállad nehezítő terheket, a hátadat görnyesztő súlyokat… Távolodjanak a pénzügyi
zűrök, a befizetendő csekkek garmadája, a munkahelyi feladatok, a családi gondok….
Lebegjen el a megbántottság, az indulat, a harag, az aggódás, a …mi lesz velünk… félelme, a szorongás.
Engedd el.
Nem a Tiéd.
Felvetted, mert más nem akarta,
felvetted, mert azt mondták: neked könnyű, te bírod,
felvetted, nehogy felbukjon benne valaki,
s ha már felvetted, nálad is ragadt.
Felvetted, mert ismerősnek tűnt,
felvetted, mert láttál már hasonlót apád vállán,
felvetted, hiszen anyád is ilyet vitt.
Felvetted, mert nálunk ez a szokás,
felvetted, mert mi ezt vinni szoktuk,
felvetted, mert ezt ott maradt neked.
És most mondd magadnak, sorolva, hogy mit tettél le, mi nincsen már
rajtad….
Nincs rajtam……….
igen, csak sorold…
és nincsen rajtam az sem……..
és csak sorold, sorold…
ne hagyj ki semmit.
És most sóhajts egy nagyot, húzd ki magad.
Érezd, ki is vagy Te igazán. Hiszen nem te vagy a teher, amit felvettél, nem
Te vagy a súly, amit rád raktak.
Nem. Te önmagad vagy.
….ezt az Önmagadat tedd be a szívedbe, őrizd meg Magadnak Magadat, s
mindazoknak, akiknek igazán Rád van szüksége. Az, aki igazán szeret, Rád
vár. Add oda ünnepi ruhába öltözött Szívedet-Lelkedet, s
legyen Karácsony a Te szívedben.
Ámen.
dr. Varju Márta