• Nincsenek termékek a kosárban.
1808

A mai ember, erőteljesebben talán a 1. világháborútól kezdve, keresi önmagát, keresi az utat a Felsőbb Hatalomhoz, kutatja azt, van-e egyáltalán valaki-valami rajtunk kívül, teremtett-e a világunk, vagy ?csak úgy?, mindenféle anyagi folyamatok következtében létrejött, s fejlődik (vissza?) a maga útján.

Amikor az ember/emberiség léte veszélybe kerül, amikor a kisemberúgy érzi, hogy kiszolgáltatott a magasabb hatalomnak, hogy dobálja a sors, életének alakulása már nem rajta múlik – keresi az okot, az eredőt, a forrást. A kérdések feltétele az első lépés; egyre több a miért?.  A háborúk értelmetlensége, az elszenvedett gyász, fájdalom, bűntudat és szenvedés, a kiszolgáltatottság előhívja a felsóhajtást: ?miért hagyja az Isten? Ha valóban van…? Igen, ebből nagy vallásfilozófiai viták lángolnak fel újra és újra.

Mivégre vagyunk itt a Földön? Eleve elrendeltetett-e a sorsunk? Mennyi az esélyünk arra, hogy valóban befolyásoljuk, mi történjen velünk? Van-e beleszólásunk? Determinált-e az ember élete?

Van választásunk?

Igen, van. Mindenkinek szabadsága van abban, hogy úgy lássa a világot, a világát, ahogyan csak kívánja ? ennek egyetlen morális határa a másik ember szabadsága. Vagyis, ne kényszerítsd rám a te világodat, én sem teszem veled. Számomra a fanatizmus a legpusztítóbb emberi tulajdonság. A fanatikus ember hajlíthatatlan, nincs remény arra, hogy megváltozzon, nem megy be, amit mondasz; néz, de nem lát; hall, de nem ért. Vékony sávban éli az életét, ami ezen kívül van, az számára nem létezik; ha mégis érzékeli, észleli, akkor leigázni, elpusztítani, sóval behinteni (hiszen tudod, Karthágó…). Számomra a délszláv háború az egyik legborzalmasabb trauma ezzel kapcsolatban. Nem értem, nem értem, nem értem.

Nagyon nehéz kommunikálnom azokkal, akik vakhittel szemlélik a világot, bármely hit is legyen ez, bármely oldal, jobb, bal, vallásos, avagy ateista. Ha azt látom, hogy beszélgetőpartnerem nem lát és nem hall engem, az értelem fénye helyett szemében csak a tompulat; önálló gondolatok helyett hitrendszerének mantráit darálja ? elgondolkodom, mivégre a beszéd? Van-e remény? Van-e esély a változásra? (És végtelenül félelmetes a jelenség.)

Nagy tanítás, hogy mindkét világháborúban, amikor rövid időre elhallgattak a fegyverek, a szembenlévő lövészárkokból a katonák gyakorta átmentek egymáshoz, sodortak együtt egy-egy cigarettát, megpihentek, barátkoztak. Aztán, a tűzszünet elmúltával, minden ment tovább. Vannak történetek katonákról, akik az ellenség sebesült katonáját felnyalábolták, életüket kockáztatva mentették…

Emberek az embertelenségben…

Hát ne hagyd magad. Duruzsoljon bármely mantra, maradj ember. Csak ez az esély a változásra. Mert van választásunk. Minden percünkben. Az, hogy emberek maradunk mindenáron. Háborúban vagy békében, önmagunkhoz hűen.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő