• Nincsenek termékek a kosárban.
1702

Hideg van. Már régen elfeledtük a nagy teleket. Megszoktuk, hogy ?nem támad?. Elhittük, hogy mi vagyunk az erősek.

Elfeledtük gyermekkorunk 15-20-25 fokos mínuszait, amikor a házakat hóösvényeken közelítettük meg; métereres, embernyi magasságú torlaszokat hánytak fel a felnőttek a szikrázó hóból.
Régen, még az én nagyszüleim idejében is mélyen tisztelték, megsüvegelték a természetet. Évezredek tapasztalatával tudták erejét, látták-hallották-érezték hatalmát. Nem ringatták magukat hiú biztonságban. Tudták, mennyire sérülékeny is az ember.
Földrengések, árvizek világszerte. Megnyílik a föld, falvakat nyel el; viharok söpörnek végig a házak felett ? magukkal viszik az élet et. Kiszáradt folyók az egyik vidéken, szomjhalállal fenyegetve – máshol dühöngő árvizek mosnak szét mindent. Tűz és víz. Pusztítás, pusztulás.

Mi vár még ránk? Mit kell most megtanulnunk? Mi a feladat, a munka ebben? Mi a teendőnk? S látjuk-e ezt?
A világ, a természet, fellázadt. Emlékszel Petőfi Tiszájára?

Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

És ez a vers 1847-ben született. S nemsokára felbolydult a világ. Mintha ez a harag, ez az indulat támadt volna fel. Elege van a világnak az emberekből. Elege van a bolygónak a kizsákmányolásból, az önzésből, a pusztításból. Elege van a hamisságból, az eszement gyűlölködésből, a szennyezésből, az ártalmakból.

Gaia, a Földanya megmozdult. Még csak mocorgás ez, az erejéhez képest ?, és Isten irgalmazzon nekünk, ha valóban megrázza magát.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő