Anyukám ? idén már 90 éves ?, mondja, ha valami nem sikerül teljesen, egy utolsó lépés hiányzik a befejezéshez: félcsavar, ennyi kellett volna még. 

Ez lehet a legegyszerűbb jelenség is, egy rosszul elzárt csap, amiből hajszálvékony sugárban folyik a víz; egy terv megvalósítása, amelynek sikeres befejezéséhez már csak egy kis szándék, akarat, kitartás hiányzik…

Igen. Sokszor van életünkben ?félcsavar-probléma?. Valahogy elmarad az utolsó lépés, egy utolsó mozdulat. Mi lehet az oka?

Talán az, hogy visszarettenünk a várható eredménytől, a következménytől? Vagy azért, mert nem engedjük meg magunknak a sikert ? nem szoktunk hozzá, ismeretlen ?terep? lenne jól érezni magunkat, a figyelem fókuszába kerülni; ?learatni a babérokat? ? és lehet, hogy már megszoktuk a szenvedést, olyan ismerős már a ?nekem úgysem sikerül? érzése. Hány és hány ember hallotta gyermekkorában: ?neked úgysem sikerül, mit képzelsz magadról, majd éppen te…? Lehetett egy hervasztó tanár, aki azt mondta, hogy ez a gyerek ne menjen gimnáziumba, nincsen hozzá elég ?esze?, örüljön anyuka/apuka, ha egy szakmát kitanul a végére… 

És annyira megszoktuk a sikertelen gyermek/munkaerő/szerető/házastárs/szülő szerepét, hogy már nehéz is lenne felvállalni újabb önmagunkat. 

Még az is lehet, ha végigvisszük a tervet, a folyamatot, akkor valóban fel kell vállalnunk a döntést, mondjuk: elköltözni, vagy elköltöztetni; megmondani, hogy ez nem viselhető tovább; felmondani végre a munkahelyünkön; eladni a lakást; kimondani, hogy más helyett többé már nem teljesítjük a feladatokat; változni és változtatni; megérteni jelzéseket, az üzeneteket, stb… 

Mi is a teendőnk? Megtenni azt a bizonyos utolsó lépést? Azt a mozdulatot, ami elhozza a lezárást, a befejezést? Kimondani azokat a szavakat, az utolsó mondatot? Kilépni, belépni, közelebb menni vagy eltávolodni? 

Igen. Tegyük meg. Ne hagyjuk magunk mögött a sok-sok befejezetlen ?alkotás?, tett sorában az enyészetnek mindazt, amibe energiát, álmot, vágyat, érzelmeket, akaratot és szándékot fektettünk. Zárjuk le, fejezzük be, majd elégedetten pillantsunk rá: megtettük. 

Készen van. A miénk.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő