Mióta megfogantál, átjárja életed az érzés és tapasztalat: bizalom és biztonság kérdése.
Megszületve rábíztad magad a világra, és az Isten földi helytartóira, apádra és anyádra. Az volt neked, amit kaptál, az lettél, amit láttál. De ne túlozzunk. Ne vegyük el a szabad akarat lehetőségét. Az lettél, amit választottál. S lehet, hogy azt választottad, hogy hagyod magad.
Nem volt fontosabb, mint a biztonság. Hiszen életed múlott rajta. A hiten, a bizonyosságon, hogy jön, amikor szükséged lesz rá, hogy felvesz, hogy megetet, hogy elaltat. Életed a biztonság mérföldkövei mentén haladt, csak ki kellett bírni, amíg megjelenik. Összegyűjteni a szeretetmorzsákat, s várni rá újra és újra…
S ha nem jött, vagy nem azt kaptad, amire vágytál, egymásra rakodva szilárdult bizonytalanságod tornya. S ahogy nőttél, erősödött a hited, ahhoz jutsz, amit magadnak megszerzel, abban bízhatsz, amit te magad megcsinálsz.
Lassan elveszett a biztonság illúziója. A társadalom szintjén sorra értek a csalódások. Már az óvodában megvoltak a kedvencek, a fontosbácsi-fontosnéni gyermekek/unokák többet és mást kaptak, elég, ha csak a dícséretre gondolsz, a hangsúlyozott simogatásokra, arra, hogy a te rajzodat nem tűzték a dicsőségtáblára. Az iskolában nem téged szólítottak fel, amikor lelkesen jelentkeztél, nem a te dolgozatod lett a példaértékű, s nem te mondtad el az iskolai ünnepségen a verset. Aztán a kapcsolatok, csalódások a barátokban, csalódások a szerelmekben…
Hová lett büszkeséged?
Hol is veszett el? Mióta nem gondolsz már magadra úgy, mint egy gyöngyszemre? Mióta nem látod már a szépséget, ha a tükörbe nézel? Mióta nem tartod magad a Világmindenség megismételhetetlen csodájának?
Mindenkit megillet a biztonság, a bizalom.
Mindenkit megillet a büszkeség.
Gondolj azokra, kik előtted jártak. Nézz régi családi képeket. Találd meg a valódi mintákat. Találd meg azokat, akik kiálltak magukért, akiknek tartása ma is pédaértékű. Ott van, arra vár, hogy rátalálj. Egy nagyapa, vagy egy nagynéni, egy dédnagymama, egy ükapa. Lehet, hogy nem ismered a történetét, de ahogy nézed a képet, elkezd beszélni hozzád. Ha kutatsz utána, lehet, hogy megtalálod a történetét. Lehet, hogy csupán az is elég, ha odateszed a fényképet az asztalodra, vagy jóllátható helyre a falra, vagy egy kis házioltárra, s tőle kérsz segítséget nehéz napjaidban.
Megérkezik.
Bízz benne.
dr. Varju Márta