• Nincsenek termékek a kosárban.
1912

2009. decemberében jelent meg első számunk. Magazinunk célja felvállaltan a kineziológia minél szélesebb körben való bemutatása lett. Aztán az évek során kiderült, hogy sokkal szélesebb palettát kell nyitnunk. Így került a címlapra alcímként – s már egyre inkább főcímként –, az Oldás és más…

 

Amikor jómagam elkezdtem a „más”-t tanulni (35 évvel ezelőtt), akkor még igen kevés könyv jelent meg a természetgyógyászatról, az alternatív módszerekről. A tanfolyamokon fénymásolt könyveket árultak, gyakran háború előtti szerzőktől – fitoterápia, jóga, bioenergetika, ezoterika, mentális képességek erősítése, stb. témákban. Kiéhezve ismeretre, információra – felvásároltunk mindent, amit csak kapni lehetett. Hálásak hallgattuk tanítóinkat – dr. Oláh Andort, Ferencsik Istvánt, Szőke Lajost, Török Szilveszter professzort, Lajos Atyát –, mindazokat, akik megosztották velünk tudásukat. Értékeltük és megköszöntük nekik nyitott szívüket és felénk forduló szeretetüket. Az említettek valamennyien tanítóim voltak. A szó nemes értelmében. Többen barátságukkal is megajándékoztak.

És, aki megkapja a lángot, tovább kell adnia. Ennek vált eszközévé, szócsövévé magazinunk. Értéket közvetíteni. Átadni, azokban az időkben is, ahol egyre nehezebbé vált minőséget alkotni, tiszta forrást megőrizni, óvni a lángot, még viharos szélben is.

Nem csábulunk el hangzatos, divatos módszereknek- rendszereknek, melyeknek egyetlen „értéke” van, az, hogy külföldi, kintről jött, s nem magyar. Nem szédítenek meg zavaros, „lilára mázolt”, hiteltelen eszmék.

Könnyű felismerni az értéket, a hitelest – bár kell hozzá némi józanság, tiszta fej. És gyakorlat. Ez pedig rendelkezésünkre áll.

Igen, missziónak tekintjük, hogy bemutassuk a múlt értékeit és a jövő reménységeit, módszereket, melyek érdekesek, okosak, lehetőségeket adnak; bemutatni olyan embereket, akik értéket teremtenek, teremtettek; átadni kiváló szakemberek lebilincselő gondolatait, elméleteit – utakat bemutatni és utat mutatni a nehéz időkben, önmagunk megőrzése végett.

Köszönöm szerzőinknek, akik megosztották, megosztják velünk gondolataikat, tudásukat a Magazin oldalain; Olvasóinknak, hűséges előfizetőinknek, hogy velünk tartanak ezen az úton; zseniális munkatársamnak Rakusz Jánosnak művészeti szerkesztő munkáját – és nem utolsósorban a Pauker nyomdának, hogy ennyire szép az Újságunk. Igen, ez már a 60. számunk. dr. Varju Márta alapító főszerkesztő