Mindig ott voltál mindenkinek, pontosan ott, ahol kellett. Tetted azt, amit kellett. Hoztad, vitted, megoldottad; kezét fogtad, elengedted; meghallgattad, átölted.

Ugye, milyen természetes volt mindez. Részükről is, részedről is. Olyan egyértelmű volt, hogy téged lehet hívni ? bármikor, bármiért -, hogy ott vagy, hogy vagy. Szüleidnek, testvéreidnek; ? széles-távoli rokonságodnak. Gyermekeidnek, tanáraiknak, más szülőknek. Amikor hatalmas bevásárlótáskákkal hazaértél végre és lerogytál a konyhában egy székre ? felsóhajtottál, pillanatra kiüresedtek gondolataid; majd újra beletódult mindaz, ami várt rád.

És tetted. Rohantál a szülőire, a gyerekekért, a különórára, nagyapádhoz a kórházba. Közben takarítottál, mostál, főztél, vasaltál. Tükörbe ritkán néztél, akkor is csak egy általános ?felmérés? volt a cél, egy rakoncátlan tincset beigazítottál, meghúztad a blúzt, ahol elcsúszott, aztán fordultál tovább.

Reggel elsőként keltél, még csendes volt a ház, majd elkezdted körutadat. Ébresztettél mindenkit úgy, ahogy őt kellett, puszival, simogatással, gyömöszöléssel, vidámsággal, fénnyel, kacagással. Elindítottad őket, ahogy kellett, ellátva őket jószóval és élelemmel, útravalót adva a ?tarisznyájukba?. Aztán gyors rendrakás, körbejártál, eltettél-elővettél, majd indultál a magad dolgára. Iroda, műhely, óvoda, iskola, kórház ? bárhol is, a munka várt rád. És azonnal beleálltál. Nem volt helye fáradtságnak, kimerültégnek. Teljes ember önmagadat kívánta ez is. Nem kérdeztek éjszakádról, nem mondtad, hogy nem aludtál – a beteg gyerek mellett ülve az ágyon -; hogy hány kört tettél meg ma már.

A feladat várt, teljesítetted, teljes önmagadat beleadva. Hiszen ez is a tiéd volt. Rád várt ez is. Ez is te voltál. Hazafelé még beugrottál szüleidhez, közben bevásároltál ? nekik is. Hallgattad napjaikat, szelíd simogatásuk adott erőt, hogy folytasd. Mentél tovább.

Temetés és születés. Kísérted mindezeket. Néha megálltál, s belédhasított a gondolat: hol vagyok én? De tudtad, mindez te vagy. Minden szerepedben megnyilvánulva, megélve minden önmagadat. A sok szelet, a színpad sok szerepe összeadódott ? ez a te darabod. A te színdarabod, az életed, megnyilvánulva különböző terekben. Igen. Mindez te vagy. És Ők ettől válhattak azzá és olyanná, amilyenek. Hála Neked. Kísérje hála minden Önmagadat. Ámen.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő