Mi dolgod ezen a helyen, mi dolgod az életedben?
Könnyebb-e annak, aki soha nem jut el a kérdés feltételéhez, kiben soha nem merül fel önmaga hiábavalóságának, avagy elhivatottságának tudata?
Kényelmesebb-e a felszínen lavírozva élni az életet? Vagy ez csupán kapálózás a fenn-maradáshoz?
Vegetáció-e a mélység kerülése, avagy ez az előző inkarnációk karmikus ajándéka?
Természetesnek tartom, hogy életünkben vannak könnyebb és nehezebb időszakok, hogy van jókedvünk és rosszkedvünk, hogy vagyunk szomorúak, elgondolkodók, de akár elkeseredettek, s vagyunk vidámak, sziporkázóak, önfeledtek és kacagósak.
Régen azt mondtad, rosszkedvem van, ma már depressziósnak bélyegeznének. Régen tudtad, vannak nehezebb napok, van kínlódás és van gyötrődés – de nem akartál erre tablettát szedni.
Látva érzéseid megélésének szivárványát, ma már talán bipolárisnak, vagy mániásnak tartanának.
El kell fogadnunk azt, hogy kötelező haladási irányt jelöljenek ki számunkra, hogy egysávban érezhessünk? A világ arra tart, hogy egyszínűek legyünk? Egyforma szürkék? Mert aki kékebb, pirosabb, zöldebb, avagy sárgább, az már gyanús, be kell gyorsan festeni?
El kell-e fogadnunk azt a sugalmazást, hogy ne érezd jól magad, de rosszul se!, csak úgy közepesen, mert gyanús az, ki kitűnik a többiek közül? El kell fogadnunk azt, hogy ha jól vagy, az már magad számára is meglepő lehet? S ha rosszkedvűen ébredsz, akkor be kell venned egy tablettát, hogy gyorsan lefojtsd ezt? Lehet, hogy el kellene tűnődnöd az okon, miért is van ez, mit tettem, mondtam, hallottam, éreztem, ami ezt kiváltotta bennem? Vagy egyszerűen csak az Élet, az ember, a test sokszínűsége, hogy engedi ezt is megélnem?
Hiszem azt, hogy lehetsz jól és lehetsz rosszul. Hogy lehetsz más. Hogy lehetnek rossz óráid, lehetsz rossz passzban, lehetnek borongós októberi napjaid. De hiszem azt is, lehetsz haragos, felháborodott, kimerült és fáradt, indulatos, akaratos, és akár dacos is.
Vajon miért is születtünk ennyiféle lehetőséggel, az érzelmek elképesztő sokszínűségével, ha bekorlátozzuk magunkat, s szégyelljük megélésüket, vagy elhisszük, hogy nem természetes, sőt, beteges ezek átélése?
Engedd meg magadnak, hogy érezz!
Egy szabály van: ha mindezzel mást bántanál meg, tedd úgy, hogy az adott helyzetben, az adott körülmények között a határokat tartsd be! Ne korlátozd annak a lehetőségét, hogy ő hogyan élje meg saját reakcióit minderre.
Azt mondják, az örvényből úgy lehet megmenekülni, ha az ember leengedi magát a mélybe, s a folyó alján kilép belőle. És mit mond József Attila: Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni…
Néha le kell menni. Van, aki tudja magáról, ha nagy a baj, akkor onnan már felfelé vezet az út. Ne tiltakozz, ne ágálj, mert ez elviszi erődet. Éld meg, fogadd el, és lépj ki belőle!
dr. Varju Márta