• Nincsenek termékek a kosárban.
1712

Amikor már elcsendesedik a vidék, elhalkulnak a város zajai és lassan álomba fordul az élet, Te is fordulj kissé befelé. Keresd meg azt a zugot otthonodban, mely a legnagyobb békét adja, finom, puha takarót teríts magad köré, tedd a legkedvesebb párnádat fejed alá, s hunyd be a szemedet. Lazítsd el magad.

Lassan gondold végig testedet, kezdd a lábujjaidnál. Köszönd meg, hogy hűséggel szolgáltak téged. Vitték tested-lelked terheit, szorgalmasan, mint tíz kicsi sherpa, s csak néha-néha jeleztek, hogy ez már sok, le kellene állni. Tudod ugye, ha bizonyos lábujjaid hiányoznak, lehetetlenné válik a járás? Az iciripiciri kis hős hiánya járásképtelenné tehet téged.

Amikor fájdalmasan belerugtál valamibe (székláb, ágy sarka, figyelmetlenül otthagyott szállítórekesz, bármi…), s gyorsan leültél ? bizony ez jelzés volt arra, hogy elég.

Ténylegesen a kezeiddel, vagy képzeletben téve ugyanezt, simogasd meg őket, s köszönd meg újra létüket. 

Kis szünetet hagyva, legyen ez a tisztelet jele tested felé, folytasd a bokáddal. Hát, igen. Ajjaj ? személyes érintettségem van, részleges szalagszakadás, kifordult boka, kötelező ágynyugalom ? vajon miről is szól mindez? Amikor történt, talán nem kellett volna elmennem oda, amerre igyekeztem, talán más felé kellett volna fordulnom, nem arra, amerre tettem…

Minden testrészünk, minden szervünk szól hozzánk, először csak gyengéden jelez, figyelj, ide, szerintem…, aztán jön az erősebb figyelmeztetés, s végül ledönt lábunkról. Nem arról szól ez általában, hogy rossz volt, amit tettünk, cselekedtünk ? lehet, hogy csupán sok volt! Elég volt.

Mert elfeledjünk az élet dolgaiban való elfoglaltságunkban, hogy valaki valaki, aki csak szolgál bennünket, teszi, amire utasítjuk (mert kérésről nincsen ám szó), néha már nyikorog elkeseredésében, de sokáig nem is jelez. A Testünk. Oly keveset foglalkozunk vele, oly kevés törődést kap. Köszönetet még kevesebbet. Most tegyük meg, amit eddig elmulasztottunk. Köszönjük meg minden részünknek, hogy szolgált minket. Leghűségesebb társunk. Ne feledjük, soha nem ellenség. Pedig erre hajlamosak vagyunk ám! Szidalmazni, hibáztatni. Pedig ki is adja ki a parancsokat, ki kényszeríti arra, amit tesz, s kinek alapos munkája a betegség kialakítása? S hova pakolja az elme, a lélek azt a terhet, a betegséget, ami ő alkotott meg? Ezt is a testbe rakja. Oldja az meg.

De véges a lehetősége, a képessége, a tehetsége ? és a türelme is. A gyógyulás csak az elméből és a lélekből indulhat el.

Tehát köszönd meg, hogy van, s jól szolgál téged, s kényeztesd, törődj vele. Tiszteld meg azzal, amivel annyira szűkén bánsz ? az időddel.

Amikor megérkeztél a földre, társadul szegődött, őrződdé vált, védelmeddé; működésed tere lett ? s mindaddig veled marad, amíg itt leszel, ebben a dimenzióban.

Adj időt és teret neki, s érezni fogod határtalan erejét. Ne csak a lelkedet öltöztesd ünneplőbe, s ne a szép ruha legyen a gondoskodás jele (hiszen ez valóban a testről szól?). Bánj vele szeretettel. Annyit ünnepeltük a lelket, tegyük ezt meg testünkkel is.

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő