Kineziológusként, de alternatív mozgás- és masszázsterape-utaként is (hogy a többi szakterületet ne is említsem), szinte minden kliensnél szembesülök azzal, hogy testük jelzéseit nem értették meg, s a betegség, ami kialakult és megjelenik testi szinten, számukra meglepetés, érthe-tetlen, váratlan jelenség.

 Tudjuk, hogy nem könnyű ?felfejteni? a szálat, megérteni az üzenetet. 

Gordon Stokes, a TIOC (One Brain) kineziológiai rendszer egyik létrehozója, mondta: ?Ne feledd, hogy tested a legjobb barátod, s azt se feledd, hogy ezt a testet te választottad magadnak. Az ember a legjobb barátjával beszélgetni szokott. Tehát fontos, hogy kapcsolatot teremts saját testeddel, s elkezdj vele kommunikálni.?

Megtanítottak-e bennünket erre? Elmondták-e nekünk valaha, hogy testünk mennyire fontos, hogy egymáshoz tartozunk? Tanítottak-e arra, hogy értékelnünk és szeretnünk kell?

Ugye, ütöttük-vertük ? sokszor bizony ütöttek-vertek -, nem kíméltük, leharcoltuk, koptattuk és elkoptattuk, kiálló részeit ? térd, könyök, stb. ? megtörtük, horzsoltuk. Használtuk arra, hogy kivédjünk valamit, magunk elé tartottuk, bástyaként.

Elbújtunk rejtekében, mint egy mély barlangban, lehet, hogy újrajátszva az anyaméh biztonságát. Páncélként kezeltük, arra használva, hogy lelkünket védjük. Tárgyként, idegenként, érzéketlen anyagként tekintettünk rá.

Azt szoktam mondani, hogy vannak, akinek a kis jel nem jel, akinek nagy ütés kell, hogy megálljon, hogy észhez térjen. Persze, már voltak előtte is jelek, teste üzent, de hárított, nem figyelt, nem akart figyelni rá. ?Áh, nem érdekes, semmiség, majd elmúlik? ? nyugtatta magát… Nem változtatott, nem akarta megérteni a leckét. Mindaddig, amíg nem jött az igazi baj. S van, aki még akkor sem ért, nem áll le. Amíg nem értjük meg, miért alakulhatott ki az, ami, a gyógyulás nem következhet be. Bizony döntés kell.

A megélt érzelmek ? legyenek azok örömteliek, avagy fájdalmasak, nyomot hagynak a testben, visszatükröződnek benne. A bánat megtör, a gerinc meghajlik, a vállak előreesnek, a fej lefelé néz; a boldogság megnyújt, a tüdő kitágul, a mellkas kidomborodik ? a test követ, jelez, mutat. Összegyűjti, megőrzi mindazt, amit megéltünk, iskolatáska, melyben ott van minden, amit ebben az életben megéltünk.

Aztán az, hogy a leckét megtanultuk-e, az majd a záróvizsgán derül ki, az igazi érettségin.

Érett döntéseket, sikeres tanulmányokat, jól megélt feladatokat kívánok Mindannyiunknak!

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő