• Nincsenek termékek a kosárban.
40-1

Sokszor halljuk, milyen szerencsés is az, aki tudatlanságban éli az életét.
És valóban, mi is a jobb? Ha egyik végletet nézzük, ott a „vegetáció” szintje, reggel felkel, végzi a dolgát, telnek a percek, telnek az órák. Minden ugyanúgy, napról napra. Így múlik el az élet, reggelből este, estéből reggel. A gyerek megszületik, felnő, a feleség/férj elkopik, s elkopik lassan ő maga is. A másik véglet, aki mindent tudni akar, szinte kényszeresen éli az életét, mindennek kutatja az okát, keresi eredőjét. Ami történik, az nincs értelem nélkül, tudjuk, véletlenek persze nincsenek…. Mindaddig gyötrődik, míg rá nem bukkan a fonal végére, s csak gombolyítja rendületlenül. De tudjuk, minden gombolyag végén ott a következő.
Az egyik azért nem néz körül, nem néz föl, mert nem is tudja, hogy van fent, létezik más világ is, mintha egy hangyának arról beszélnénk, milyen is a hegycsúcsról az eget kémlelni. A másik azért tapad le, mert az egyik gondolatból jön a másik, még be sem fejezi, kezdheti a következőt, szinte elvarázsolja önnön szellemisége. Mint egy fakopács, mely kopogtatja a fák törzsét, keresve a keresendőt, s feszült, fókuszált figyelemmel koncentrál arra az egyre, ami előtte van. – Bár lehet, hogy arra kellene figyelnie, aki mellette áll.
Hát mi is a különbség? Igen kevés. Az előbbi fel sem teszi a kérdést, hogy mivégre vagyunk is itt a Földön? Az utóbbi elégedettebb a sorsával, tudatosnak tartva önmagát, értékesebb lénynek a másiknál – persze ebben van némi nárcisztikus felhang is.
De élnek-e igazán? Felnéznek-e az égre, leülnek-e egy nyári délután csak úgy, a hűvös szobában, megérintődni egy pillanattól? Megsimogatnak-e egy állatot? Belenéznek-e a szemébe? Felfedezik-e egy kisgyermek szédítő bölcsességét, zavarbaejtő mély tekintetéből olvasva? Észrevesznek-e egy segítségért kinyújtott kezet? Egy tétován álló öreget? Odalépnek-e, megkérdezni, tehetnek-e valamit érte? Felveszik-e nehéz csomagját, felsegítve a járműre? Kinyitnak-e egy kaput a gyerekkocsi előtt? Rámosolyognak-e valakire?
Adnak-e önmagukból a másiknak? Csak úgy… Érzik-e az önzetlenség örömét?
Mi is a fontos? Önnön szellemiségünktől elvarázsolva agyból élni, avagy zsigeri agyunkból működve eltölteni az életet? És hol is van a szív-agyunk? Mikor adunk teret működésének?
Igen, azt mondják, hogy ez a három központ vezérel bennünket. Ám engedjük-e, hogy egyenrangúan jelen legyenek életünkben? Vagy elnyomjuk valamelyiket?
Figyelünk-e arra, ha valamely helyzetben kényelmetlenül érezzük magunkat, mintha szűk lenne a ruha, s tekergünk, keresve a könnyülést adó helyzetet? Lehet, hogy zsigerből érezzük, hogy ez nem jó, szabadulni kell, ki kell lépni belőle. Elmenni, elhagyni, továbbállni… tesszük ezt?
Vagy racionálisan végiggondoljuk a helyzetet, érveket sorakoztatunk pro és kontra, és látjuk, tudjuk, mit kellene tennünk… Vajon tesszük-ezt?
Avagy a szív: szívvel lát igazán az ember… Tudjuk. De hallgatunk-e a szívünkre?
Itt van nekünk mindhárom segítőnk. Lássunk a szívünkkel, érezzük meg zsigerből a helyzet lényegét, s figyeljünk elménkre, mit tanácsol nekünk. Bízzuk rájuk magunkat. Rossz tanácsot nem adnak. Csak értő hallgatók legyünk.
dr. Varju Márta