Szokták mondani, amíg az embernek élnek a szülei, addig gyermek marad. Aztán jön a felnőttéválás időszaka. Amikor már nem kérdezik meg tőled, hogy kisfiam/kislányom, mikor ettél? Nem vagy fáradt? Sápadtnak tűnsz…

A kérdésekre sokszor szinte nem is figyelünk, hiányuk csak akkor tűnik fel, amikor már nem halljuk őket. A JóIstennek hála, édesanyám él, jó egészségben, szellemi képességei birtokában, 90 évesen. A gyereke vagyok. S ez nagy adománya a sorsnak.

Mert vagyunk-e, lehetünk-e bármikor életünkben bárkinek olyan fontosak, mint a szüleinknek? Él-e, rajtuk kívül bárki, miérettünk?

Hát, nem. Lehet bármilyen szerelem, erős párkapcsolat, elsöprő szenvedély ? múlékony, eltompul, fásul; a napok hordalékai elfedik. 

Már nem látjuk igazán azt, aki mellettünk, aki velünk van. Nem tűnik fel arcán a változás, a szürkeség, a meghajlott vállak, az enyhe remegés a kézben, a fájdalmas grimaszok. Mintha rögzült volna az akkori arc, az akkori test ? igazán nem is vesszük észre az idő múlását. Kihez van közünk? Az akkori életerős, daliás, jóképű fickóhoz, vagy a mostani megtört középkorúhoz, neadjisten, öregemberhez?

Minek érezzük magunkat legbelül? Ki-ki hányévesnek? Látjuk-e a tükörben azt, aki ott mutatkozik? Meglátjuk-e? És ha látjuk, vajon észre is vesszük? Milyen fátyol van szemünk előtt? Egy vetítő van talán belül, s elénk azt mutatja, ami valaha volt, amit látni szeretnénk?

Nagyanyáink a házasságkötéssel beléptek az asszonykorba, elkezdtek feketét hordani, s az az ?öregasszony?, akit a képen látsz, lehet, hogy évtizedekkel fiatalabb, mint most te.

Látod-e, hogy generációk már nem akarnak megöregedni? Elcsúszott mintegy 15 évet a generációs határ, a negyvenesek lassan elkezdenek már családot alapítani, aztán jöhet a gyermekszülés; az ötvenes-hatvanas férfi új családot alapít, néha a falhoz dőlve kifújja magát, homlokát törölgetve, amint 2-3 éves gyermekei után szaladgál ? bizony, hozzá már a nagyapai szerep illene. ÉS mintegy 10-15 év múlva, mennyi fiatal nő lesz egyedül? Mert az ?együtt megöregedni? már nem adatik meg nekik.

Felborult a világ. Keressük helyünket, keressük korunkat ? megtaláljuk-e vajon?

Megengedi-e a világ, hogy ?szépen megöregedjünk??

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő