Emlékszem a régi Húsvétokra. Kora reggel már szép ruhába öltöztem, fehér térdzokni, hozzáillő cipő. Az ablak mellett ültem, kiláttam a kertre. A sokszor zárt bejárati kapu most nyitva volt, vártuk a locsolókat.  Kikészítve festett igazi tojások és csokitojások, aprópénz.

Sorban jöttek, gyerekek és fiatal fiúk – idősebbek ritkán, általában kísérőként.

A levegő halkan zizegett, már sürgölődtek a méhek, nyíltak a virágok, szikrázóan sütött a nap. Kissé zavarban volt mindenki, locsoló és meglocsolt egyaránt.

?Nem szeretem helyzet? volt nekem, de az sem esett jól, ha egy óráig senki nem jött.  Számoltam, hányan is voltak, és Húsvét után az osztályban ?egyeztettük? a ?locsolkodói sikerlistát?.

Valahogy mérhetetlen nyugalom jellemezte a napot. A velünk szemben lévő templomban sorakoztak a hívek, illendően felöltözve. Amikor már volt fényképezőgépem, csináltam képeket (akkoriban így neveztük a fotózást) a kertben, és a Tisza-gáton is. Délután felé ritkult a látogatók száma, az utcán is fogyatkoztak a járókelők, már csak egy-egy (talán kissé már dűlöngélő) biciklistát lehetett látni.

Csodás sütemények készültek a napra, keresztanyám fantasztikus, igen munkás édességeket – sokrétegű mézes-bélest-; Anyukám különleges réteseket sütött.

Ünnep volt. Béke, nyugalom. Kívül és belül egyaránt.

Eszembe jut gyakran, tudunk-e még ünnepelni? Felkészítve lelkünket, felöltözve szép ruhába?

Sokszor látok régi fényképeket. Klienseimnél és a tanfolyami képzések során is foglalkozunk a generációs háttér feltérképezésével, az adatok begyűjtésén túl ehhez a legfontosabb információt a régvolt emberekről készült fényképek jelentik. Egyszer majd írok erről is. Szívemhez közel álló téma.

Amit most említenék, az az 50-es, 60-as évek öltözködése. Bármilyen kevés pénzből gazdálkodott egy ember, egy család, nagyon szépen felöltöztek ünnepekre, egy esti vagy hétvégi programra, moziba, beülni a presszóba, vagy csak egy sétára… Szép cipő, sál, kesztyű (!!!), kosztüm, ballonkabát…

Vedd elő a régi fényképeket, nézd meg! Hogyan és miért csinálták? Miféle belső igény volt ez? Biztosan kevesebb pénz jutott rá, mint manapság. Akkor mégis, miért?

Megadták a tiszteletet az alkalomnak, a másiknak, és önmaguknak is. Mert úgy volt illendő. Hogy szépen felöltözzenek. Kívül-belül.

És tudjuk, amint kint, úgy bent is. Nem visszasírva a múltat, mégis úgy gondolom, talán szebb lélekkel éltek az emberek…

dr. Varju Márta alapító főszerkesztő