Kedves lány – nevezzük Tündinek – írt, hogy szeretne felköszönteni, azaz átadni azt az ajándékot, amit múlt novemberre, születésnapomra szeretett volna elhozni. Már nem emlékszem, de valami közbejött, s akkori találkozónkat lemondtam. Igazán szólva, nem szeretem magamat mint privát embert megmutatni, mutogatni – zavarba hoz a köszöntés, az, ha középpontba kerülök, mint magánszemély -, próbálom kerülni ezeket a helyzeteket.
Ám most összejött a találkozó, s a gyönyörű orchidea mellett (lila és méltóságteljes), megérkezett az ajándék is. Szavai szerint, „nem értékes”, de szerinte nekem az lesz. A csomagban két, beköttetett könyv volt, és egy kis doboz. A könyvek Mazdaznan kéziratok, az egyik Öndiagnosztika, a másik Újjászületéstan. Mindkét könyv Ferencsik István tulajdona volt. A kis dobozban pedig egy Mazdaznan kitűző, melyet valamikor a 90-es évek elején István vett le a zakója hajtókájáról, s adta oda Tündinek.
Megállt az energia a szobában, éreztem, hogy egyre erősebb, a szívem jelezte lelkem megérítését. Meghatva köszöntem meg Tündinek az ajándékot, de ő azt mondta, hogy ő csak a kapcsolat volt, mert ezt nekem Istvánék küldik, rajta keresztül. Ő eszköz volt, megőrizte számomra ezeket a tárgyakat, s most újrakötötte a szálakat.
Kevés ember szeretett annyira őszintén engem, mint Ferencsik István, és felesége, Marika. Magyarország egyik legnagyobb természetgyógyász tanítója volt, atyai jó barátom, mesterem, mentorom. Nagyon szerettem mindkettőjüket. Az 1980-as évek második felétől nagyon sokat voltunk együtt, sokat utaztunk, az országot bejártuk. Általában István autójával mentünk, Marika, Szőke Lajos – csodálatos spirituális tanítómesterem, akitől a földsugárzásmérést, a radiesztéziai diagnosztikát, a bioenergia titkait tanultam –, és én, és a hosszú utakon – ahogy falta az autó a kilométereket -, hallgattam a mestereket. Sok-sok órán, sok-sok napon, éveken keresztül. Táplálkozástan, légzésterápia, íriszdiagnosztika, Mazdaznan, böjtkúrák, jelgyógyászat; a betegségek jelentése, kezelése; esetek, történetek – hallgattam, kérdeztem, szívtam magamba az információkat. Nagykovácsiban volt sokáig a bázis, táborok, előadások színtere, nagy beszélgetések, nagy találkozások. Nagyon sok ember fordult meg ott, erős közösség alakult ki. Tündi szavaival: összekovácsolt bennünket Nagykovácsi. Igen, ez volt a hőskor. A feltétlen szeretet, az összetartozás kora. Amikor volt még természetgyógyászat. A klasszikus értelemben, a népi gyógyászat, az önsegítés, az egymáshozfordulás, egymástóltanulás értelmében.
Először Marika ment el, majd István.
Emlékszem szavaikra, tekintetükre, érintésükre, ott élnek bennem. És most, érkezett egy üzenet a múltból. A tiszta szeretet üzenete. És szívem értette a szavaknélküli szeretetáramlást. Lelkem megsimogattatott. Igen, itt vannak, velem vannak, körülöttem. Áldást hoznak, a végtelen jóság áldását.
Köszönöm. Köszönöm, hogy itt vagytok, velem vagytok, s áldott legyen az, aki ezt nekem most elhozta. A régmúlt üzenetét. Mert az idők összeérnek, nincs múlt, nincs jövő, csak a most, mely minden idők kovácsa. Nagykovácsa.
dr. Varju Márta